Emlékszem, amikor megérkezett az utolsó engedély a hosszú vásárlási folyamat után, és végre biztosak lehettünk abban, hogy miénk lesz a hely, és megállíthatatlanul valami új veszi kezdetét….
Minden a covid előtt kezdődött, és éppen a kisebbik lányunkat vártuk, Johannát. Antal Gábor barátunk szólt nekünk, hogy egy kincsre bukkant, de nagyon munkás. Ránk gondolt, mert ismer minket. És milyen jól! Rá két napra el is mentünk megnézni, és azonnal lenyűgözött minket. Igaza volt: ez a hely tényleg egy csoda. És már akkor látszott, hogy itt bizony annyi tennivaló lesz, ami még hosszú évekig, évtizedekig ellát minket munkával.
Szerelem volt első látásra. Az egész helynek a rezgése, a hangulata, a környéke. Az, ahogyan mindentől távol esően, magában áll. Ahogyan körbeölelik a tanúhegyek. Hogy olyan mintha nem is létezne más, csak a természet és mi. Eggyé válunk vele: itt a múlt és a jelen. Minden flancosság és divatosság nélkül, tisztán. Ahogyan nem akar más lenni a hely, csak ami, de az így is kerek egész. Beleszerettünk, menthetetlenül. Egész hazafelé úton azon járt az agyunk, vajon hogyan lehetne ez a miénk? Nem terveztünk akkor birtokot venni?! Persze, később igen. Majd egyszer, ha megöregszünk. De hát ez most van itt. Megtakarításunk nem volt, de ez a hely mégis annyira megszólított minket. Végigvettük az alternatívákat, hogyan tudunk továbblépni? Mire hazaértünk, eldöntöttük, eladjuk Andris belvárosi irodáját. És abból veszünk egy 3,5 hektáros birtokot a Balaton-felvidéken, a Csobánc hegy lábánál.
És nagyon izgatottak voltunk, tele kérdésekkel: Vajon most hogy lesz ezután? Vajon mi hogyan változik majd bennünk és körülöttünk? Vajon mit tartogat ez a birtok nekünk és mit másoknak? Hogyan tudjuk megőrizni ezt a bátorságot, ezt az erőt, amely elindított minket ezen az új úton?
Aztán bíztunk benne, hogy szépen kibontakoznak a következő lépések is….